Előre bocsátom, nem vagyok még csak értő olvasója sem az irodalmi alkotásoknak. Érdeklődő, nyitott szemmel, füllel járó emberként szeretek rácsodálkozni az engem megérintő versre, prózára.
Mint írtam, a Még nem elég című verset hetedikes koromban mondtam el. Magam értelmeztem, értettem belőle, amit egy olyan idős gyerek akkor érthetett. Később azt láttam, hogy Váci folyt a csapból is. Proletár költő, kurzus költő, a Kádár korszak kegyeltje voltak a bélyegei. Nem ismerem a pályáját részleteiben, nem olvastam a mértékadó, hivatalos(?) szakmai értékeléseket, de azt akkor is éreztem, hogy valami vele kapcsolatban sincs rendben. Bután leegyszerűsítve: felemelték a tehetsége, teljesítménye által bizonyára nem idokolt magasságokba, majd elengedték, sőt megtagadták. Örömmel láttam az utóbbi években néhány értékelést, amelyekben igyekeznek a szakemberek megtalálni az ő helyét a magyar irodalomban. Nem a nagy költők sorába tartozik - bár ki tudja -, de jó, fontos költő volt.
Ezzel együtt már-már megdöbbentem, de nagy örömmel és külön figyelemmel hallgattam az atyát, mikor az egyik vasárnapi prédikációt a Valami nincs sehol verssel zárta le. Tetszenek érteni? A római katolikus szentmise kiemelt pontján hangoztak el Váci mondatai. Ennyit a versek értelmezéséről, és a mi csodálatos, de néha megdöbbentő magyar valóságunkról.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése