Nagyapám

Szülővárosom I. Világháborús márványtáblája felsorolja a város hősi halottainak nevét. Ott szerepel anyai nagyapám máséval össze nem téveszthető neve is. Azaz, én meg se születhettem volna, mert édesanyám se. De, nagyapám egyszer csak hazakerült az olasz frontról. Így aztán terebélyesedett a családfa.
Nem magas, sovány ember volt. A többi 'öreghez' hasonlóan ő is sokat mesélt nekem, de vagy nem érdekelt, vagy nem értettem. A puszta szavakon kívül semmi nem maradt meg bennem a túlerőről, a lovakról, a folyóról, a kórházról. (Főleg nem úgy, hogy közben mindig a Szabad Föld újságot olvastam. Ez ismét csak egy másik történet.) Elég volt nekem akkor az élő hősi halott 'sztori' - akkor még nem így nevezték -, na, és a maga a jelenség. Ahogy beszélt, ahogy viselkedett a családtagokkal, ahogy rágyújtott egy cigarettára.
Ez utóbbi lehetett számomra az első szertartás. Maga sodorta a szálat. Egy papírt leválasztott a papíros dobozból, egy csipet dohányt rárakott a dózniból, sodorta, nyálazta, tapogatta, rágyújtott és nagyon lassan elszívta. Persze, ez soha nem ment simán. Azon kívül, hogy minden zsebét végig tapogatta mire megtalálta, amire épp szüksége volt, mindig volt valami baj. Vagy a papír ragadt, vagy a dohány volt 'fináncos' (nem elég finoman vágott, de ebben nem vagyok biztos), vagy a gyújtó nem működött. Gyufára csak a legvégső esetben hagyatkozott. A lényeg, mindez eltartott legalább egy félóráig. Aztán kezdte elölről.
Időnként kisétáltunk a 3-4 kilométernyire lévő szőlőbe (szőlőskertbe). Reggel nem nagyon korán, de még a hűvösben indultunk. Mikor kiértünk, leültünk a fa alá, ő rágyújtott. Mire elszívta mindig akadt egy-két szomszéd gazda, akikkel kicsit elbeszélgettek. Aztán gazoltunk, kapircsoltunk egy keveset, megnéztük, nem lopták-e el a sorok végén a tőkéket, majd indultunk haza. Mert délre otthon kellett lenni! Nagyapám mindig pontban 12-kor - harangszóra -, szedni kezdte a levest. Ebből (sem) engedett.
Megint visszatekintve értettem meg, hogy ő mennyire értékelt minden reggelt, minden sétát, minden szál cigarettát és minden ebédet. Nem kapkodott. Tudta, mert megélhette, hogy a rohanás hova vezet. A békét, a csendet, a nyugalmat sugározta.