Hagyomány - H.B.

Öcsém is olvassa a blogomat. Ehhez is kapcsolódóan egy olyan levelet kaptam tőle, amiért már önmagában érdemes volt elkezdenem az írást. Sőt az ilyen pillanatokért érdemes élni. 

Az alábbi 'kivonatot' nagy szeretettel és mély tisztelettel elsősorban neki ajánlom.

A föld minden népe között láthatatlan egyöntetűség van, s az ember minél ősibb időkbe ereszkedik vissza, ez annál nagyobb. A hasonlóság nem úgy értendő, hogy minden építészet egyetlen ősépítészetre, minden vallás egyetlen ősvallásra vezethető vissza. Ilyen ősépítészet, ősvallás, ősszellem soha nem volt, ahogy nem volt ősnép, ősfaj, ősnyelv. A történet előtti időben a föld minden népe a lét ősforrásából merített. Azért voltak egymáshoz hasonlóak, mert mindegyik ugyanabból a szellemből élt. Kelták, aztékok, hinduk, tibetiek, héberek, görögök ugyanabból az ősi szellemből merítettek és éltek. Ezt az őskorban minden nép között levő azonos kinyilatkoztatásszerű metafizikát hívják hagyománynak. 

Hagyomány egy van, mint ahogy egy emberiség, egy szellem és egy Isten. A hagyomány az emberiség szellemének, a lét értelmének, a logosznak, a tudásnak, az éberségnek őre. A hagyományon kívül szellemiség nincs. A hagyomány az ősszellem kinyilatkoztatása, az egyetlen autentikus tudás. A történeti idő filozófiái metafizikájukat vesztett residuumok, amelyek nem éber tudást hoznak, hanem kába álomképeket gondolnak el.

Az ős-kinyilatkoztatás hiteles szövegének a Védát kell tekinteni. Ez olyan metafizika, amely vallás-előtti és vallás-fölötti. Az univerzalitás teljes és tiszta megnyilatkozása a metafizika. A hagyomány nép- és faj- és időfölötti; a vallás és a mítosz a kollektívhez, vagyis a néphez, a fajhoz, az időhöz van kötve. 

A vallás teljes egészében történeti képződmény, mert az egyetemes emberi metafizikát a nép, a tömeg, az idő, a faj, a filozófia, a világnézet szellemében oldja fel. Nincsen olyan vallás, amelynek gazdag mítoszkincse ne lenne. Buddha a mítoszt és a vallást tökéletesen fel akarta számolni, tanításából mégis vallás lett, sőt erősen mitikus vallás. Vallás igen sok volt és van. Hagyomány csak egy volt és egy van és egy lesz. A metafizika időfölötti egységét látva többen azt hitték, hogy mivel egy hagyomány van, meg lehet alkotni az egész emberiséget összekapcsoló egyetlen vallást is. 

Az emberi élet feladata nem az egység megteremtése, hanem a sokszerűségben az összhang megvalósítása. A hagyomány alkalmazhatósága néhány esetben olyan könnyűnek látszik, hogy több újabb áramlat a csábításnak nem tudott ellenállni. Ez történt a jóga, az asztrológia, a horoszkópia, az alkímia, az analitikus lélektan egyes árnyalatai esetében, s vannak, akik, ezoterizmust játszanak.

Még soha a világon a mai európai embernél az anyagi zárt életbe jobban elmerült lény nem élt, beleszámítva az őserdő vademberét is. Ennek az embernek a kezében a magasrendű eljárások olyan mágikus technikává lesznek, amelynek hatása kiszámíthatatlanul veszedelmes. 

Metafizikailag a hagyomány éberség, semmi egyéb. Az éberséggel együtt jár a látás; aki pedig lát, az: tud. A tudás megtanulható. A látás nem. Még kevésbé mindkettőnek előfeltétele: az éberség. A tudásból kell megtanulni látni, s e látásból kell megtanulni ébernek lenni. A hagyományban levő tudás őskori kinyilatkoztatás. Ez az őskori kinyilatkoztatás végtelenül világos és egyszerű: az ember eredete isteni, és az emberi sors egyetlen feladata, hogy Istenhez való hasonlóságát megőrizze. A látás feladata, hogy az ember a kinyilatkoztatást egyre jobban lássa. Az éberség intenzív érzékenység, amely nem csak az érzékeké és a léleké, hanem az intellektusé, az ösztöné, a szellemé is. A legmagasabb éberség, Isten ébersége nem érzéki és nem lelki és nem szellemi, hanem ez: a szeretet. Isten a világot szeretettel óvja és szeretettel őrzi. Az Istenhez való hasonlóság legmagasabb foka az emberben nem a szellem, hanem a szív ébersége: a szeretet.