Olvasóterem

Felsőbb éves egyetemista koromban rendszeresen jártam az egyetemi könyvtár nagy olvasótermébe. Ez az egyik oldalon csupa üveg, igényes belső építészeti megoldásokkal hangulatossá tett nagyon magas, szép terem volt. Az asztalok fölé míves csillárok lógtak be. Három nagy falfelületen polcok, tele könyvekkel - zömében szótárakkal, lexikonokkal. A 9 nagy asztal két-két oldalán 180 olvasó tudott leülni. Emlékeim szerint soha nem volt tele, de az elhelyezésből adódóan a félház már azt az érzetet keltette. Jellemzően 40-50 hallgató, kutató tartózkodott benne. Egy idő után állandó helyem lett. Az állandó csendes zsongás csak növelte számomra a környezet inspiráló erejét. Ott írtam meg a TDK-dolgozatomat, a diplomamunkámat, ott tudtam a legjobban elvégezni az előkészületeket egy-egy vizsgára. Azért írtam előkészületeket, mert a tényleges tanuláshoz, a tanultak átgondolásához már nem volt alkalmas hely. Ahhoz nekem teljes elvonulásra, egyedüllétre, minden más inger kizárására volt szükségem. Az olvasóterem szociális találkahely jellege ezt nekem nem biztosíthatta.
A törzs közönség hamar tudomásul vette, hogy a magas, vékony srác mindig a 151-es helyen ül. Az alkalmi vendégeket pedig úgy lehetett kizárni, hogy már kora reggel elhelyeztem az olvasójegyet a megfelelő rekeszben, esetleg tettem is valamiféle füzetet a helyhez. Aztán volt, hogy csak délután ültem le dolgozni. A napi-, heti lapokat is mindig ott olvastam el. A terem mérete ellenére egy bensőséges, családias hely lett számomra. Évekig ott éreztem a legnagyobb biztonságban magam, ott tudtam nyugalmat találni. Volt, hogy csak ültem és szemlélődtem. Most visszatekintve már-már meditáltam.