Anyu

Apu - mint a legkisebb testvér - 32 éves korában vette feleségül anyut, aki akkor töltötte be a 19. évét. Gyerekként én azt láttam a családban, hogy az idősebb unokatestvéreimmel bezárólag anyun kívül minden asszony öregasszony. Többnyire sötét ruhát hordtak és fejkendőt viseltek. A legfiatalabb sógornője is közel 20 évvel volt idősebb nála. A korábban említett nem támogató magatartást a nénémék, ángyomék részéről nem mindig rossz szándék szülte, inkább generációs probléma volt - mondanánk ma. Mindenki irigyelte a fiatal, csinos, másként gondolkozó, vidám 'idegent'. Igen, annak érezhette magát, mert nem volt, nem lehetett egyetlen egy titkos bizalmasa, támogatója, barátnője. Ezt a helyzetet, ezt a nehézséget is megoldotta. Nem tudott mást tenni, rengeteget dolgozott. Édesapám távollétében egyedül látta el az állatokat - sokáig még teheneink is voltak -, rendben tartotta a veteményes kertet, a hátsó kertet. A 'házban' mindig rend és tisztaság volt. Nálunk soha nem lehetett bevetetlen ágy, fel nem sepert majd később fel nem mosott padlózat, kövezet, mosatlan edény. Mindezek mellett sütött, főzött, mosott - tudjuk mindenféle konyhai gépek, mosógép nélkül. Hetente egyszer kenyeret is sütött, és legalább kétszer ettünk friss sült tésztát. Úgy sejtem mindezt látva kezdett mellé állni nagyanyám. Már kevésbé kritizálta, inkább tanácsaival segítette. Apu nagy megelégedéssel látta, hogy rend van a portán - igaz ő szinte semmit nem tett ennek érdekében a házon belül, az udvarban, a jószágok körül persze igen. No, és imádta a jó főztöket, a finom kalácsokat. Egy idő után anyu lett a nagy családon belül a 'kóstoló asszony', a fontos családi események 'főzőasszonya'. Ahol ott volt disznóölésen, csigacsináláson, az ő szava döntött az ízekben, a lakodalmakban pedig ő irányította a csigaleves, a töltött káposzta, a sült csirke készítését. A béles tésztája pedig szinte legendássá vált. (Miközben mások múlattak, állt a bál többször láttam, hogy ő lényegében egyedül nyújtotta, töltötte, sütötte a 8-10 tepsi finomságot, hogy az friss meleg legyen az éjféli tálaláskor.)
A házunk vegyes vályog-tégla építésű, rosszul szigetelt parasztház volt kis szoba - pitar - nagy szoba elrendezéssel. A nagy szobában kemence is volt, amit a pitarból lehetett 'etetni'. (A nagy szoba természetesen a tiszta szoba volt nálunk is, bár mi azért időnként használtuk, mert egyszerűen nem fértünk el. De, alapvetően megtartotta vendégszoba jellegét.) Ezt a tradícionális beosztást, illetve használatot anyu úgy oldotta fel, hogy először beüvegeztette a gátort, így lett verendánk egy kis kamrával. Majd nyári konyhát építtetett hozzá csatlakozó kemencével és egy újabb kis kamrával. (A házban lévő kemencét így tüntette el, helyébe cserépkályha került!) A ház végéhez csatlakozó istállók, tyúkól, disznóól sem élték túl az általa vezérelt változásokat. A kis szoba másfélszeresére növekedett, kialakítottak egy szép konyhát és egy kis fürdőszobát. A konyhát és a már nem is olyan kicsi szobát közös cserépkályha fűtötte. (Az ólak megúszták, hiszen akkor még tartottak disznókat, tyúkokat.) Mindez bő tíz év alatt történt az ivóvíz udvarba, majd házba történő bevezetésétől és a palackos gáz alkalmazásától indulva. Soha nem hallottam a szüleimet ezek előkészítéséról beszélni, és végképp nem erről vitatkozni. De, biztos vagyok benne, hogy mindezeket az ötleteket anyu találta ki, apu meg berzenkedett ellene. "Így is jól megvagyunk." "'Nincs rá pénzünk." "Minek akarsz már nagyzolni a fürdőszobával?"  "Nem elég neked egy konyha?" "Csak a felfordulás lenne vele." Látta, hogy ezek mind jó változtatások lennének, de ő maga biztosan nem vágott volna bele talán egyikbe se. Aztán mikor az átalakítások, fejlesztések elkészültek örült, büszkén mutogatta testvéreinek, rokonainak. A fürdőszobát én már nem élvezhettem, mert kicsivel korábban bekerültem az egyetemre, de apu mindennap megfürdött a kádban...
A ház falai a rossz szigetelés miatt több helyen nedvesedtek, itt-ott felütötte a fejét a penész. Anyu ezen bosszankodott a legtöbbet, de sziszifuszi munkával évről-évre tapasztotta, vakolta, meszelte, festette a rendre lehulló falrészeket úgy a házon belül, mint a külső falak esetében. A mi házunk tavasz végére mindig frissen meszelt volt. Kőművesre, festőre nem költött. Az évek során ezt is olyan szinten megtanulta, hogy az ismerősök is elhívták kifesteni a szobáikat, de 'csíkot húzni' egy időben szinte naponta eljárt. Amit megtanult, azt a legmagasabb szinten volt képes csinálni.