Régen, mikor még folyó mondatokban írtuk az önéletrajzainkat - ma hol ilyen, hol olyan sablon szerint 'cv'-zünk -, komoly teret szenteltem annak, mennyire fontos az életemben a zene és a tánc. Erről majd írok bővebben.
Most csak annyit jegyzek meg, hogy az utóbbi időben a rám igazán ható dalok esetében elkezdek sírni, sőt zokogni. A zene ereje, szépsége ezt teszi velem.
Néhány hete ezt
https://www.youtube.com/watch?v=f7qwrFMl4KE,
tegnap pedig ezt nem úsztam meg száraz szemmel. (Reklám és utólagos kommentek nélkül.)
http://tv2.hu/rising_star/167962_czibi_norbert_homok_a_szelben.html
Valahogy ekkor vagyok a legközelebb az Universumhoz, a Teremtőhöz.
Az igazán nagy művészek - költők írók, festők, de különösen a zenészek - mindig is gyanúsak voltak nekem.
1 megjegyzés:
Ezekre a dalokra, zenékre még zokogni is öröm!:-)))
Megjegyzés küldése