2015. február 4., szerda

Zene - H.B.

Néhány napja írtam arról, hogyan reagálok egyes dalokra, zenei és előadó művészeti alkotásokra. Akkor csak a személyes jellegéről akartam beszámolni, de már akkor eldöntöttem, hogy ehhez is illesztek egy 'kivonatot'.

A misztikus intuíció minden élő emberben él, akármilyen kába, álmos, alvajáró, lefokozott, reflexív, individuális legyen. A misztikus intuíció az embernek az a legmagasabb szellemi képessége, amelyet az egyéni élet nem homályosíthat el, s éppen ezért ezzel a képességgel s ezzel a tehetséggel önmaga fölé tud lépni, az individuális Ént át tudja törni és a nyílt létet el tudja érni. 
A szón túláradó önkívületnek jele a muzsika. Tudjuk, hogy az őskori vallásokban, Kínában, Indiában, Iránban, Egyiptomban, Görögországban, Júdeában a muzsikának, az éneknek, a kardalnak milyen szerepe volt. Az intenzív érzékenység a zenében és a zenével és a zene által nyilatkozott meg.

A misztikus intuíció az a képesség, amely az emberi lelket az életből kiragadja és a létbe átemeli. Ez az eksztázis, az álom vagy a mámor, a jóslat vagy a prófécia, a vízió vagy az önkívület, az ihlet vagy az elragadtatás. A valóságok ősképeinek körében a lélek szemét megnyitja. Ez történik a magányos meditációban, az ihlet pillanataiban, a mámor idején, a halál órájában, a szerelmi ölelés pillanatában, és amikor zene szól – amikor az emberi lélek intenzíven érzékennyé válik. A misztikus intuíció nem értelmi képesség. Azok az erők, amelyek a meditációban stb. megnyilvánulnak az egyéniségfölötti, egyetemesen létszerű, természetfölötti erők. Ezért lát az ember ihletben, mámorban, önkívületben, elragadtatásban nem absztrakt fogalmakat, hanem egzakt jelképeket. Az eksztázisban az emberiség és a világ egysége közvetlen realitás. A misztikus intuíció a tények világából kiragad, az időből kiemel.

Nincsenek megjegyzések: