Néhány napja írtam arról, hogyan reagálok egyes dalokra, zenei és előadó művészeti alkotásokra. Akkor csak a személyes jellegéről akartam beszámolni, de már akkor eldöntöttem, hogy ehhez is illesztek egy 'kivonatot'.
A misztikus intuíció minden élő emberben él,
akármilyen kába, álmos, alvajáró, lefokozott, reflexív, individuális legyen. A
misztikus intuíció az embernek az a legmagasabb szellemi képessége, amelyet az
egyéni élet nem homályosíthat el, s éppen ezért ezzel a képességgel s ezzel a
tehetséggel önmaga fölé tud lépni, az individuális Ént át tudja törni és a
nyílt létet el tudja érni.
A szón túláradó önkívületnek jele a
muzsika. Tudjuk, hogy az őskori vallásokban, Kínában, Indiában, Iránban,
Egyiptomban, Görögországban, Júdeában a muzsikának, az éneknek, a kardalnak
milyen szerepe volt. Az intenzív érzékenység a zenében és a zenével és a zene
által nyilatkozott meg.
A misztikus intuíció
az a képesség, amely az emberi lelket az életből kiragadja és a létbe átemeli.
Ez az eksztázis, az álom vagy a mámor, a
jóslat vagy a prófécia, a vízió vagy az önkívület, az ihlet vagy az
elragadtatás. A valóságok ősképeinek körében a lélek szemét megnyitja. Ez
történik a magányos meditációban, az ihlet pillanataiban, a mámor idején, a
halál órájában, a szerelmi ölelés pillanatában, és amikor zene szól – amikor az
emberi lélek intenzíven érzékennyé válik. A misztikus intuíció nem értelmi
képesség. Azok az erők, amelyek a
meditációban stb. megnyilvánulnak az egyéniségfölötti, egyetemesen létszerű,
természetfölötti erők. Ezért lát az
ember ihletben, mámorban, önkívületben, elragadtatásban nem absztrakt
fogalmakat, hanem egzakt jelképeket. Az eksztázisban az emberiség és a
világ egysége közvetlen realitás. A misztikus intuíció a tények világából
kiragad, az időből kiemel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése