Nézem a blog statisztikáját. Oldalmegjelenítések száma ma 114. Szigorú statisztikai megközelítéssel is szignifikáns növekedés az elmúlt időszakhoz képest. Persze fogalmam sincs róla, mit jelent.
Talán örülnék, ha egyre többen olvasnák a bejegyzéseimet - egyszerű hiúság. De, nem ezért írok. Feltehettem volna a címet a közösségi oldalakra, vagy írhattam volna körleveleket a különböző levelezési listáimon. Családtagjaimat, barátaimat és egy-két volt kollégát értesítettem, mibe is vágtam a fejszémet. Tudtam előre, hogy túl személyes bejegyzések is lesznek, az meg nem tartozik a nagyvilágra - így gondolkodtam.
Visszatérve, lehetséges, hogy egyetlen olvasóm bötézik, megnyitja, olvas valamit, bezárja, újra megnyitja stb.
Az USA-ban, Romániában és Indonéziában is olvasnak. Mindenkire kíváncsi lennék, de az utóbbira különösen! Szabad, lehet megjegyzéseket írni. A nekem nem tetszőket úgy se jelenítem meg...
(A következő kicsit alpári, tessenek elnézni!)
Ezen technikai örömöket azért is osztottam meg az olvasókkal, mert az utóbbi napokban, hetekben ezen kívül csak negatív élményeim vannak. Az utóbbi években kedvelem a 'nagydolog' közben az újságokat böngészgetni. (Lehetséges, hogy a klasszikus vicc tartott vissza sokáig? Nevezetesen, Mása néni Pravdával a hóna alatt a kert végébe tart. ...ni megy, mert olvasni nem tud.)
De, mikor ugyanazon a napon ezt a 'szertartást' már tucatjára van lehetőségem átélni és közben elátkozom az egész gyógyszeripart, megutálom az egész nyomtatott sajtót is.
A múltkor az egyik gyógyszer ilyen-olyan mellékhatásairól beszélgettem az egyik legkiválóbb orvosommal. Pontosabban én nyavalyogtam, hogy de hát így, meg úgy... Mire ő. - Azt a gyógyszert, aminek nincsenek komoly mellékhatásai, ne is szedd! Mert annak hatása sincs!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése